2024.08.31-ig a Munka Törvénykönyve (Mt.) és a Munkavédelmi Törvény (Mvt.) minden munkáltató számára és minden munkavállaló vonatkozásában kötelezően előírta az orvosi alkalmassági vizsgálat elvégzését a munkába lépést megelőzően, illetve bizonyos esetekben időszakosan, illetve soron kívül is.

A fenti két törvény módosult 2024 szeptember 1-jétől, ahogy ezt mindenhonnan hallani:

A 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről módosítása, ami azt mondja ki:
„Jogszabályban meghatározott esetekben vagy a munkáltató erre irányuló döntése esetén – az (1b) bekezdésben meghatározott kivétellel – a munkára való alkalmasságról jogszabályban meghatározott orvosi vizsgálat alapján kell dönteni.

(1b) Az (1a) bekezdést nem kell alkalmazni, ha szervezett munkavégzésre irányuló jogviszonyt szabályozó jogszabály az érintett tekintetében sajátos egészségi alkalmassági követelményről rendelkezik.

(2) A tevékenység szerinti miniszter meghatározott munkakörök (foglalkozások) tekintetében előírhatja, hogy az (1) bekezdésben foglaltakon túl pályaalkalmassági vizsgálat is szükséges, továbbá a vizsgálat rendjét az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben határozza meg.

(3) A munkarendje szerint rendszeresen vagy az éves munkaidejének legalább egynegyedében éjszakai munkát (Mt. 89. §) végző munkavállaló részére a munkáltató a munkába lépést megelőzően, illetve a munkaviszony fennállása alatt a munkaviszonyra vonatkozó szabályban előírt időszakonként köteles biztosítani az orvosi alkalmassági vizsgálatot.

(4) A munkavállalót nappali munkavégzésre kell beosztani, ha az orvosi vizsgálat megállapítja, hogy az éjszakai munkavégzés a (3) bekezdésben említett munkavállaló egészségi állapotát veszélyezteti, vagy megbetegedése az éjszakai munkavégzéssel áll okozati összefüggésben.

  1. § (3) d) az egészségügyért felelős miniszterrel és a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg azon munkaköröket, feladatköröket (foglalkozásokat), amelyek esetében a munkára való alkalmasságról jogszabályban meghatározott orvosi vizsgálat alapján kell dönteni”

A már hatályban lévő ágazati rendeletek és egyéb jogszabályok alapján előírt orvosi alkalmassági vizsgálatokra vonatkozó előírásokat továbbra is alkalmazni kell.

Többet akarsz megtudni? Kérdéseid vannak?

Vegyél részt online találkozónkon, 2024.09.20-án pénteken délelőtt 10 órától!

Szánj rá 30 percet és hallgasd meg előadónkat, tedd fel kérdéseidet!

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Várjuk jelentkezésedet email címünkön:

iroda@zsoterkft.com